Kettészelt madár. Rekviem. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.

leperzselt szájunk helyén

szavaink helyett mozdulatok
megmerevedőben

kiterített lelkek
lencse alatt

betűk bilincsben

gyermek-ólomkatonák

igazoltatás
szőke szemekben

vérfoltok
a lelkiismeretben

a tettes ismeretlen...



és a nemlétező száj
kiabál

a föld
a csönd

leszakadt ajtók a huzatban
semmi más

valami mégis
valami világgá váltható
virág

láthatatlan ablak
tapintható tisztaság


a fejfák idejébe

a jelen
jégkockáiba

a tovatűnő
holnap előtt

áhítattal
megérintetem
ujjaid hegyét


a kirakatban

a megrendült föld
iszonyú üzenete

védtelen
tekintetek

a tenger szintje
alatt


a meghámozás
pillanatában

kiszolgáltatva
időzített
kezeknek

hangtalanul

a látható
időben


vízszintes halál

a föld alatt
a maradék remény

föltámaszthatatlan

kiürült földrészek
kitárt karokkal
elölről kezdik
az áldozatot

az iránytű
elhallgattatott


végtelenre hatványozható

kék szemed
süllyedő hajó

szavad a számon
neved
fehér gyászban

szájad szélén
a vér megszárad

mire
megöltök


kisfiú volt
mostoha lettél
felnőtt halott

homloka alatt
földrengés
időzített bomba
hullok halálomba

az óra számlapja
visszafelé forog
mostoha lettél
felnőtt halott


úszik a végtelenben

vad világítótestek
űri üzemekben

egy porszem letérdel
egy húr hanyattzuhan

három halállal
vertél meg Uram!


mérik az időt

betiltott mondatok
sorompó mögött

kitiltott kisgyermek
napba zuhant

harangból öntött
ágyú ugat

lábdobogásban

gyermekcsontok
csillaghullásban

jár-kel az óra
mindig másban


FENN A FÁJDALOM
lenn a létra

mennyi a tótágas
százaléka?

virágvasárnap
rozsdás glóriák

válogathat magának
ki-ki divatos halált

fejjel lefele
jajgat a csend

jézuska a jászolba
visszament


GYERMEKEINK
szerelem kiskatonái
egyenruhában elesettek

gyermekeink
e század ólomkatonái
hanyattzuhanva
szembe a végtelennek

ágyúgolyóvá öntettek

jaj tiétek
a babérkoszorú

apák anyák
szürke hajjal
utánatok
menetelnek

leheletük is reszket

lelkünk lakhatatlan
lakatban

halálunk
kirakatban


EGYIK FÁJDALOM
mint a másik
a vasárnap is
belevásik

föld alatt élek
lesántul a lélek

szerelmetes gyermekeim
a helyettes halál
mindig készenlétben áll

repülő jön - riadok
szó-szélvészben szaladok

fiam: kisingecske-álom
utadat járom

gondolj rám a föld alatt
szemedből csak az ég maradt

kicsi ólomkatonám
hanyatt vágott a halál

fiam egyetlenem
halálom életem!


BEFAGYOTT SZEMEK
testőr-halál

aki ült és aki állt
váltson rab-ruhát!

zipzár a szájon
hóharmat az ágon

virágom! virágom!

rügy fakadjon
falat remény
maradjon!


ALULÍROTT FÁJDALOM
engedjétek körém a csendet!

ne lessetek látcsövekkel!

meghaltam háromszor
háromszor meghaltam

aki tapsolni jött
mehet

marad az elnyűhetetlen
üvöltés

a szavak
berekednek


FEJFÁK
a fejekben

lépcsők
a magasban

a lift
lakatlan

a nap
elhagyott

hold hűsége
hóban

a feltámadás
nem engedélyeztetett


A TÖRTÉNELEM
tárgyilagos

mindig a gondolat
menti meg magát

mindig elesnek
mindig ugyanolyan
katonák

az ártatlanokat
a véletlen
viszi el

mindig a véletlen
halál

rettenet a négyzeten

képzelet
karóban


RÍMEK CSIKOROGNAK

lélegzetért kapkod
a lelkiismeret

menetrend szerint
halottaink

beleröhögnek
a gyászba

holdsarló
kaszálja a rendet

fejek
a borbélyműhelyek
cégérein


HULLARABLÓK
kirabolt halál

hű csak a fű
meg a kopjafa

gyermekké kell
nyílnia

megnyílt földbe
hullania


HALÁLFOGYTIGLAN
életreítélve

a szétszórt
égitestek között

kivilágításban

megörökítve
az öngyilkos időben

a kettes
számrendszerbe zárva

a képzelet
kitaposott
ösvényein

égig
gyászban


ELÜTÖTT ÉLETEK
kiterítve

szétpattant szemek
szemétben

odalenn
a naptalan
ég

hold
kísért


HOMLOKOD
napfogyatkozás

kezeden
kihűl
a lehelet

szájad
visszavonhatatlanul
szigorú

szemed
megtiport
szemekben


ÉLETED
kitakart
halál

a fájdalom
fejreáll

hallható
minden
szavad

tátott szájjal
kirabolt
kirakat


KÖZTETEK KEZDŐ HALOTT
lyukas homlokkal
kitakart kézzel
hátrálok vissza közétek
kifordított kabátban
szélben

az idő kihúzott kötelén
egyensúlyozva esernyővel
a lezuhantak fölé borulva
árva reménnyel

kenyeret kés elkoboztak
a luxusvonaton távozók
maradtunk meztelen csontjainkkal
örökös földlakók


A MEGKÖVÜLT ANYA
ölében tartja
halott fiát

viszi-viszi
homlokokon át

szájak vízpartján
leteszi

megszüli
újra
a halált


KŐHÁBORÚBAN
sikoltozó liftek mélységeiben

lélekriadóban
holt házak kihűlt szemében

homokrettenetben

hazátlan halálban
feneketlen éjben


AZ ISMERT HALÁLTÓL
az ismeretlen élet felé

felhasított térképek mögött
szégyentelen béke mosolya

elhullajtott
közhelyek

megismerés utáni
csönd

újraírt paradicsom
kígyó nélkül


A FELTÁMADÁS
ma is elmarad

a követ
senki sem görgeti el

kivezénylem
emlékeimet

de csak a visszhang
hátrál vissza
a jövőbe

jönnek a kiszikkadt folyók
jajgatva

ülök az idő partján
hangtalanul


HOMLOKUNKON
lemegy a nap

tenyerünkön
kiül a hold

szánkon
kiüt a só

szemünkben az eső
kifogyhatatlan


SZÁRAZVILLÁM
a szemekben

ostorcsapás
a föld ráncaiban

kifosztott karók
hajnalba hulltan

elkésett hitek
bukórepülésben

hold
halálraszántan


A CSONTJAINKBAN LAPULÓ
félelem

a farkasordító
hideg

a bennünk bujkáló
jövő

a XXI. század
falra írt mondatai

leveleink
holt leveleknek

eltérített remény
pecsétje a szánkon

belépő
az emberi
halálba


MOSOLY
a múltban

újságpapírral
letakarva

halálraítélt
hűség

mészárszékekben
kiakasztva


ITT VAGYOK HÁT
halálraszántan
helyettetek
kedveseim!

szívemben álmodnak
a helyettem holtak

a halál egyre űzi
a helycserét

meghalunk egymásért
sorban

egy kölcsönkapott
mosolyért


A BELSŐ SZÁMŰZETÉSBEN
ahol élek

színtelen virágok
menetelnek

fázik az ég
betakarózik

fázik a fájdalom
hallgatózik

hallani a föld
szívhangját

hitem a föld
hazám a hit

NAP HOLD VAKABLAK
kitárva

vízbe hajlik
a diófa ága

bujdosó madár
magánya

maradj a földön
virradat

tépd ki a halálból
magadat

hajnal virrasztja
álmodat


SZÁLEGYEDÜL
a kivágott erdő közepén

lakatlan bolygón
számkivetetten

betiltották a többesszámot
farkasordító magányban

sárba hullott homlokok
eltörölt emlékek

hontalan hazában


AKIRE MINDIG
számítani lehet

az emelődaru -
emlékezet

vár épül-omlik
behív a halál

kezedben kettészelt
madár


CSONTTÁÉGETT FÁJDALOM
fejreszabott tűzkoronával

a vér elkeveredik
a halállal

közös a felnyitottszívű
nyár

valahol működik
a máglyahalál


TÁRSTALANUL
többesszámú halálban

szerelem leomló
barikádjain

szembenézve
az égreírt pusztulással

magunkat kell
megtartani

közös fájdalom
nyelvével számban

indulok köszönni
homloknak szélnek

nyomomban a fák
földig érnek


A HALOTT FÖLDGÖMB
az űrben még egyet forog

szívlüktetésünk
továbbadja a fénynek

a fény sebessége
korlátozott

rácsait hiába
rázza

tündököl
rabruhában

az utolsó földi rab
két lépés előre hátra

verset mond
a végtelennek

kenyeret álmodik
és vizet

de csak forog
a kihűlt halálon

üstököscsóván
talál hazát


A NAP FEJE
fáradtan lebillen

megint hétfő
és megint halál

összeütközött
minden villamos

a csillag-óra
felcsörög és megáll

az ember
már csak koponya

szemüregében
kihűlt a nyár

valaki valakit keres
valami valamit talál

kinyújtjuk kezünk
és semmibe markol

befalaz a végső
vakolókanál


HIÁNYODBAN
léptek sokasodnak

a visszhang
a csendet fölhasítja

arcodra fejfa
zuhan

visszajáró városok
vigyázzban

lapuló lélegzet
magnószalagon

lehallgatókészülék
az égen

a földön
életre behívottak


A FÖLDÖNTÚLI TÁJ
befogad

átrendezi
arcodat

visszanézhetsz
már nem látszik szemed

dolgod a földön
elvégeztetett


A LEGENDA
a levegőben megáll

homlokomon
hazatalál a halál

kiűzettem
egyetlen életemből

a napraforgó
világ fényében eldől

kivirágzik
a gyom az utak hosszán

föld issza be
a reményt amit hoztál


SZÁMONKÉRIK MAJD
minden szavunk

felmondják
félbehagyott
életünket

befejezik
helyettünk
a hallgatást

kiisszák
álmainkat

betörnek
homlokunk mögé

kirabolják
emlékeinket

elkobozzák
halálunkat

otthagynak gaznak
és eltipornak


A VIRÁG AKI KINYÍLÓBAN
kivirágzott a telefonban
elvirágzott
a bonbonos dobozokon
szemétre hányta sok műanyag-rokon
de a virág
kibírta a jeget és a szaharát
kibírja bűnét is ami égre kiált
nem tudta megmenteni fiát
nem értette a világ négy szelét
az iránytűt az órát a zenét
nem tudta nyitni csukni az ablakokat
nem ismerte fel az egyetlen győztes lovat
nem tanult meg hazudni idejében
csak néhány tövis védte már
az időjárásjelentés meg a távoli király
de a virág mégis virított
öntözd meg szépen a telefont!


BÉKEIDŐBEN
bevonulunk

csontra csupaszított
koponyával

betörünk
a semmi börtönébe

kihátrálunk
a halálból

hátországba
öltözötten


ÁTLÁTSZÓ ÁLMOK
és titokzatos tények közt
kiterítve élek

körülöttem
az ideiglenes élet

falom napjaim
falnak napjaim

hogy mégis megmaradtam?
megmaradt a kín

kezem mindig
halántékomon

homlokom rombadőlt
halál halálomon


KEZEDBEN POFOZÓGÉP
kés szemedben

kioldódik
egy történelmi gombnyomásra

két összehajló tenyérben
izzik a máglya

őrizd magad
a számadásra


TALPAD ALÓL
a térkép kihull
vacogsz a koponya-börtönben
ártatlanul
fényreklámok közt
fuldokolva
igazoltat a halál
ez a dolga


A CSEND KONOK
lecsupaszíttattunk

csak csont a fájdalom

az óra jár tovább
felcsörgeti a holtakat

feltámadás helyett
kezdődik a kihallgatás


EZ A CELLA
amit kimértem magamnak
a hazám

harangok
ágyúszóban
a golyó eltalál

fejem fölött
a sírfelirat
hazatalál


VILLANNYAL VALLATNAK
a falak

rád hasonlít
a védtelenség

arcodat szétterítik
szemed elárul

hallgatásod
senki sem hallja meg


BELÉPETT A VAK HALÁL
és látni kezdtünk

fehér bottal
szétverte csontjainkat

csontjainkat számlálom
vakon


A FÖLD ARCARA
rászárad a vér

a fákat
kiszaggatják a gondok

guggolnak az éjszakák
a kiütéses ég alatt

kirakatokban
bevert homlokok

kővel kirakott
koponyák

kenyér mellé
kinyilatkoztatás

harmadnapra
csontok a homok alatt


KÖNYÖRGÉS NÉLKÜL KEGYETLENÜL
kő és vér
vér és kő
avar

koponyád
falainál

egy ujj
égre mutat

ott sétál közönyösen
a nap

ártatlanul
égreszegezve
a hold

a gyilkos történelem
útjelzőtáblákat
magolt

a kisded jövőt
elütötte a halál

állunk némán
a lelkiismeret falainál


A LÉT ALJÁN
a negatív égen
a mosolytalan
bányamélyben

vakírással
kifordított kézzel
kút vize vérben
kutya kémlel

hold haja lánya
szavak szívében
vándorkenyéren
lakhatatlan éden


HULLÁMZÓ VISSZHANG
halálhuzatban
öntudatlan

a nemszabadban
a nemlehetben
érthetetlen

kézenfogva ketten

kijelölt szóval
fuldokló hajóval

új színnel
óval

szénnéégett
hóval


CSAK A SZÓ VIRRADATA A CSÖNDBEN
csak az iszonyat sóhaja a szájon
csak a remény homloka
feltűnőben a láthatáron

a puszta táj
a puszta lélek otthona
kihalt kövek
kitépett fák

csak a halál hitvallása a szélben
csak az élet sikoltozása
csak a befalazott fájdalom
felnövekedőben

csak a megcélzott mondatok
kihallgatáson
csak az elnémított
álom


MÍG ÖSSZE NEM TÖRNEK
szerkezet vagy csupán
csak a halál tükrében
láthatod meg magad

aki tovább él
az előtt az út is lángol
a mögött a felborult ég is
besötétedőben

és mégis és újra
micsoda erők
törnek fel a kútból
ahová vettettél?

valaki mosolyog
s te ráakasztod
kimosott életedet


MEGLÁTOGAT A KEGYELEM
a börtönőr-halál
meglátogat a kegyelem

hazát kérvényeztem
haladékot kapok
kenyérre kimérten

hétfőn és pénteken
egy-egy pohár vizet
hétfőn és pénteken

vasárnap virágot
szerelemtelen
vaságyat keresztben

fiamat fényképen
földalatti létem
pecsétjével számon

M
Á
MÁRIA
I

A

keresztre feszített szűzanya
kétezer éves romok alatt kisfia

F

F I Ú

Ú

meztelen teste csupa seb
tettenért történelem
villámsújtotta fa

M
Á
MÁRIA
I
A

öledben gyermeked húsa csontja
öntözi könnyed égi eső
nincs más oltalom
csak a temető

 

FIÁT AZ ANYJA
ölében tartja
nem siratja
némán szólítja

FIAM FIAM NAGYON FÉLSZ?
UGYE CSAK ALSZOL UGYE ÉLSZ?

támadj fel támadj fel
nagy a te igazságod
nagy a te hatalmad
végtelen nyugalmad

UGYE TAVASZRA VISSZATÉRSZ?

csak hullnak hullnak
homokóra szemcsék
és senki sem tudja
hoz-e a holnap jó szerencsét

UGYE TAVASZRA VISSZATÉRSZ?

fiát az anyja
nem siratja
ölében tartja
feltámadásra

UGYE CSAK ALSZOL UGYE ÉLSZ?

MÁRIA ALSZIK
alszik az álma

rólad álmodik
Máriácska

aludj - míg alszol
készül a jászol

ne félj nagyon
a feltámadástól


MÉLYHŰTÖTT SZERELEM
szobor magány
körbejárható a föld
halálunk nyomán

és nyílik csukódik
Mária szemén
májfoltos arcán
reménytelen remény


A SZŰZANYÁCSKÁK SZEGÉNYEK
futószalagon szülnek
Máriácska átokkal áldott
élet helyett szül
halhatatlanságot

hová hová Mária
ennie kell innia
de ő csak az eget nézi
az üstökös megigézi

szülnie kell jaj mit tesztek
követ szül majd kőre nektek
kőre követ helyettetek

kőre követ végtelenül
két fájdalom között leül
nem találja azt az ösvényt
halálraszánt kisgyermekét
ellopták a fiát tőle
szédül a nap lemenőben
halovány hold szája kékül
Máriácska Máriácska
szállj le hozzánk a nagy égrül


HÁROM MADÁR
égen jár
szárnyuk sincs már
mégis szállnak
üres égen
semmi álmán

eső hullik
hat szemünkből
harmat hullik
halálunkra

hajnal csupasz ágán
feljön a szivárvány

éjsötéten
feljön a nap
árván


DIÓFÁNAK HÁROM ÁGA
mind a három halál-árva

csontig lecsupaszíttatott
vérben megfürösztettetett

szabadságból egy szeletet
könyörtelen kenyeremet

eszem mintha Dózsa húsát
lemészárolt szívem útját

nem találom csak keresem
három halál tenyeremen


FÖLDNEK TENYERÉBŐL
ki vétetett vala
a megnyílott földbe
halván beléhala

senki se sirassa
senki se feledje
arcával az arcát
a fénybe emelje

kit a földi halál
sárral megétetett
maradjon meg annak
kinek megszületett

három föld fiának
három szál virágnak
hiába szólított
három pár madárnak

maradjon meg földnek
megtartó erőnek
három madár közül
felröppenőnek


ÉJFEKETE ÉJJEL
holdtölte holddal
napkelte nappal
napnyugta széllel

szélszaggatta szóval
szétvert éggel
halál hatalmával
élet erejével

szűnik a nap éjjel
vérben a hajnal
hajlik hiába
hóharmatos ága

sárban az ének
jőnek jődögélnek
szomjú szarvasok
szarvasok őzek

hogyha lehajlok
tóra találok
hogyha felnézek
eget nem cserélek

maradok magammal
szarvas-szavammal
őz éhével
míg nem jő az éjjel


FEKETE MENYASSZONYOK SORBA
indulnak harangszóra

fekete napraforgó
fejünk belepi porhó

arcunkat eső mossa
hajnalra virradóra


VERÍTÉKBEN FÁZVA FÁZUNK
otthont immár nem találunk

megpattant paripaszemek
kútbahullott kisgyerekek

betiltották a napot is
vért virágzik az aszfalt is

megy egy kisszék a halálba
tengerszínű volt az álma

hajnalra már nem is látszik
lepedőnk mind vérben ázik


LIFTBENSZORULT KISMADÁR
kiskutyával kisfiú áll
körülöttük a halál

fejük fölött a halál
kiskutyával kisfiú áll
liftbenszorult kismadár

lélegzik még kiabál
megáll a lift itt a halál

elnémulva égreszáll
öröklétbe a madár


AZ A SAPKA
amit sosem kaptál meg
itt lóg a szegen
hiába próbálom alá arcodat
nem tudom elképzelni a nevetésed
jaj fiam árva mostoha
naponta újra megöllek


JÁTÉKAIDDAL JÁTSZANAK
így szeretnek tovább
szeplőid nélkül olyan öreg
olyan elhagyott a világ


CSAK NÉHÁNY SZEPLŐ
néhány mozdulat
a zipzáras ballonkabátod
a rendetlenség az íróasztalon
a félig szétszerelt rádió
hangod egy agyonjátszott magnószalagon
a csend ahol nem hallik a nevetésed
az ajtó amit nem nyitsz rám soha
a gomb amit nem varrok fel


A KISKUTYÁD AKIT
nem láttam soha
a levél amit
nem olvastál soha
a metró amin
nem ültél soha
homlokodon a lyuk amit
nem láttam soha


MINTHA ÉN KIÁLTANÁM SZERTE
a szavaidat
mintha árnyékra ítélne
a hűség
mintha a gyermekkor óta
nem történt volna
történelem
mintha újra harangoznának
bordáink között
mintha újra félrevernék
életünket


ITT HÁT A HALÁL AHOL MINDNYÁJAN EGYÜTT
itt a bélyeg amit bőrünkre bélyegeztek vagyunk
a szó amely el nem akadhat
a csend ami befejeztetett
itt a világ a mostoha
a száműzetés végtelenje
a föl nem fogható üzenetek
a szív megbicsakló mondatai
a semmi amit kórusban mondunk


KEZDETBEN VALA AZ ÁRVÍZHÁBORÚ
mikor a galamb a békeolajággal
égrerepült és odaragadt bélyegnek örökre
azóta egyre feljebb csavarjuk nyakunk
szájunkig ér az iszap homlokunkig
ütjük egymásra a bélyeget
mintha nem ugyanabban a halálban járnánk
nem ugyanabban a szélben jégverésben
nem ugyanazt a galambot növelnénk fel szívünkben
nem ugyanaz az olajág hullna hamuba szemünk előtt
mintha nem tudnánk kezet fogni
fulladás előtt


SEBESÜLT SZEMEK A SZÁZAD LÖVÉSZÁRKAIBAN
felrobbanó lelkek pattogó vezényszavak között
kitömött kutyák terelik a koponyákat
kirakatba rakott tömeghalál
kisinget varrnak a kismamák
halott kisdedeknek
homlokunkon átvonuló felhőcsapat
vércsapadék változó diplomatamosoly
elesett gondolatok
elhalasztott szerelmek
kigombolt ingben szél ellen
a gyermekkor sírgödrein át
bokorban lapuló hallgatások
szűnni nem akaró esték
lókoponyák szegre akasztva
kitárt ajtók halálhuzatban
kitárt tenyerek
felszálló életek keresztútjain


LEDÖNTÖTT FÁKKAL LÉP AZ EMBER
kiégett csillagok alatt tűnődik
átlyuggatott koponyák közt hallgatja a csendet
hova kopoghatsz be ki hallja
az otthon visszhangját ki érti
az ellopott eget ki adja vissza
ki állítja helyre a kibillent hegyeket
a folyókat ki szelídíti meg
ki hozza vissza az ellopott kolompot


HULLAFOLTOS HAZÁK
meztelen térkép az arcokon
kenyér a képzeletben

kenyér a rács alatt
lelkek fegyverben

az embervásár folyik tovább
diplomatatáskák hozzák-viszik
az éhenhaltak csontvázait


CSAK AZ A KISSZÉK LENNE MÉG
azzal a kisfiúkalappal

hozzám már mindig késve ér
megöregedve a hajnal


A KŐ A HÓ ÉS FENYŐHÁBORÚ
a napraforgók levágott feje
a kenderillat hadüzenete
drótozott fazekak csatasorban
halotti maszkok megszáradóban


SZERELEMBŐL KIFOGYHATATLAN
asszonyok szakadatlan sorban
sírva siratva
siratva sírva
jaj!

kiskötényt terítenek a napra
szoknyát borítanak a holdra
csendet az elnemmondhatóra
sírva siratva
siratva sírva
jaj!

kicsinyeikért jajgatók
szerelmesükért meghalók
szerelemből kifogyhatatlan
asszonyok szakadatlan sorban
sírva siratva
siratva sírva
jaj!


MAGAM GYÖTRETÉSE
kínnal veretése
meddig tart Uram?

hol lesz megnyugvásom
jó szalmán szállásom
adj nyugtot Uram!

testem megtöretett
csontom égettetett
végy kezedbe Uram!

keserű halálom
lett föltámadásom
ítélj meg Uram!


AZ IDŐ IDŐTLENSÉGBE VESZETT
föld horzsolja térdemet

már nem magamért kiabálok
a keresztútra kiállok

utam mindig visszavisz
számban a szó tiszta víz

kezemben könyörgés életért
küldetésem végetért

meghalhatok és élhetek
sorsom elvégeztetett


ÍTÉLJ MEG ENGEM ISTENEM
számban dadog a szerelem
szájam szélén megalvad
halott egek havaznak

hazám hol lesz istenem
bujdosik bennem a szerelem
hazátlanul csak sorvadok
hószakadásról álmodok


ÁRVA A MADÁR CSAK SZÁRNYA VAN
két hazában hontalan
társát keresi hiába
indul a társas halálba

társam ki voltál megbocsáss
hittem hitedet meg ne alázz
testem a testeddel porladjon
szavam a szavaddal szólhasson!


LÉLEGZETEDBEN ÉLTEM
nélküled megfulladok
megpattant szemedben
alvadt vérrög vagyok

késpenge-szemedtől
lettem világtalan
meghalok hazátlan
holtomban eltakarj!


MINT AKI HALÁLBA KÉSZÜL
úgy néztünk egymásra végül
mentünk együtt az utcán
majdnem megbotlottál

de csak mentünk szépen
kései napsütésben
te bottal én csak némán
fel a fejjel - szóltál

nem láttalak többet
irgalmatlan ősz lett
és most már mindig tél van
az ég is lakhatatlan


ITT LAKTOK NÁLAM KETTEN
mennyei albérletben
mintha mindnyájan élnénk
létra fokán ülnénk

felül a szénapadlás
alul a kút miegymás
lóbálnánk a lábunk
néznénk hogy mit látunk

hallgatnánk a csendet
ahogy ott lent legelget
lopnánk egy kolompot
ráznánk a bolondot

és egy jót nevetnénk
így ütnénk el az estét
a föld alatt keresztben
mennyei albérletben

Ugrás az oldal tetejére